emaki.hu blog

Kert, barkácsolás, építkezés, felújítás

Kerti gépek

Előre gyártott üvegházak előnyei

Egy üvegházban biztonságosabban, az időjárás szeszélyének nem kitéve nevelheti féltett növényeit és még azt sem szükséges megvárnia, hogy kitavaszodjon.

Az üvegházban virágai, zöldségei, gyümölcsei jobban fejlődhetnek, mint szabadföldben, így amikor az első napsugarak előmerészkednek, Önnél nem a kopasz földet, hanem erős, egészséges palánták sorait találják majd a kertjében.

És ettől ráadásul még a szomszédot is megütheti a guta.

Ki ne akarna hát egy üvegházat a kertjébe?

Azonban még külön-külön sem mindenki van megáldva műszaki tervező és kisiparosi kivitelező vénával, nem hogy együtt.

Így érdemes nagyon meggondolni azt, hogy magunk vágunk-e bele az üvegház megvalósításába és ezzel vállaljuk, hogy a fejben szépen eltervezett, nem is olyan olcsó üvegházunk végül sokadik ránézésre is inkább hasonlít majd a Micimackóból ismert Füles csacsi összetákolt viskójára.

A másik lehetőség, hogy inkább előre gyártott üvegházat vásárolunk, amelynek az ép ujjakon kívül számos további előnye is van. Soroljuk is:

Az előre gyártott üvegházak előnyei

Első: nem szükséges Önnek megtervezni a keretrendszert, a vázszerkezetet, a tetőt, az ablakokat, a szellőzést, stb.

Elég csak kiválasztania a katalógusból vagy az Emaki.hu weboldaláról azt, amelyiknek a paraméterei, kinézete, felszereltsége Önnek a legmegfelelőbb és az egész konstrukciót összeszerelésre készen kapja.

Második: előre megtervezheti várható költségeit

Amennyiben elemenként és csavaronként saját maga állítja össze majdani, elképzelt üvegházát bármilyen alaposan és előrelátóan is tervezzen, nagy valószínűséggel bele fog futni abba a ténybe, hogy az építési alapanyagok ára a piacon folyamatosan drágul, így az üvegháza végül komoly tízezrekkel is meghaladhatja előretervezett költségkereteit.

Mi több, akár még az is előfordulhat, hogy a mester, aki építi, utólag esetleg többet számol fel előre nem látható egyéb költségek, esetleg anyagdrágulás címen. Világos, hogy alapmérettől függetlenül, jobban megéri egyszerűen, egy összeggel tervezni – előre gyártott üvegházzal.

Harmadik: nem kell hosszú napokat vagy heteket azzal töltenie, hogy több helyről összeválogassa, megrendelje majdani üvegháza egyes elemeit

Az alapzatot, a vázszerkezet megfelelő méretű és darabszámú elemeit, az oldalfalak tábláit és a tető méretre vágott polikarbonát paneljeit, a tetőlemezek alumínium profiljait, a szellőzőablakot, ajtót és az azokhoz tartozó zsanérokat, csavarokat, egyéb rögzítő-elemeket.

Egy előre gyártott üvegház esetén ugyanis a gyártó, vagy épp a forgalmazó garantáltan, egy helyről az utolsó rögzítő-csavarig mindent biztosít, ami az összeállításához szükséges.

Negyedik: minden egyes elemre kiterjedően kiváló anyagminőséget kap a pénzéért

Az üvegház elemei így sokáig ellenállnak az időjárás változásainak, viszontagságainak; UV sugárzásnak, melegnek, hidegnek, szélnek, hónak, sőt, akár a jégesőnek és a rozsdásodásnak is.

Ötödik: a berendezést is ugyanonnan beszerezheti

Így mindent megkaphat, ami az üvegház összeállításához és berendezéséhez kellhet, ráadásul egyszerre, ugyanazon a napon kiszállítva. Így nem veszít napokat vagy épp heteket arra várva, hogy minden meglegyen végre növényei elültetéséhez.

Tudja melyek egy jó üvegház fő jellemzői?

A minőségi alapanyagokon túl számos más jellemzővel is bírnak:

  • a kiváló, 70% feletti fényáteresztő-képesség,
  • a megfelelő átszellőztetési lehetőség,
  • az időjárás viszontagságaival szembeni kiváló ellenálló képesség,
  • a nap káros sugaraival szembeni védelem,
  • az egész éves, maximális kihasználhatóság,
  • az optimális hő-visszatartási képesség,
  • a megbízható kivitel, vagyis az időtálló tartósság,
  • és az anyag garancia.

Az előre gyártott, kész üvegház szerkezeteket a gyártók ezeknek a kiemelt szempontoknak megfelelően tervezik és állítják össze.

Ezek ráadásul igényinknek megfelelően akár további extra tartozékokkal is kiegészíthetőek, mint pl. a futónövény rögzítő rendszer, a virágtartó polcok, regálok, az automata ablaknyitás vagy árnyékolás, vagy épp az öntözőrendszer.

Gondolta volna, hogy a sajátkészítésű, home-made üvegházak számos buktatóval járhatnak?

A saját készítésű építmények az előre gyártott üvegházakkal szemben gyakorta megsínylik a takarékos anyagfelhasználásra és a minél olcsóbb kivitelezési költségre) való törekvést.

A kevés vagy nem minőségi alapanyagok felhasználása miatt az általunk látszólag stabilan (de nem szakszerűen) összeállított üvegház tartóssága jelentősen lecsökkenhet.

Ha rosszul tervezünk, annak ráadásul általában csak később látjuk meg az elborzasztó jeleit, pl. azt, hogy nem megfelelő vagy nehézkes az építmény átszellőzése, aminek a benne gondozott növények látják kárát.

Vagy éppen azt, hogy túl gyenge lett a felállított tartószerkezet, így megfelelő szélellenállás híján az első kora tavaszi vihar után kezdhetjük a munkálatokat a legelejéről, megkésett ültetési idővel és újabb, nem várt kiadásokkal.

Amennyiben mindezeket a buktatókat elkerülné, és inkább a biztosra menne, növénytermesztéshez vagy télikertnek válassza a kiemelt minőségű, bármilyen automata rendszerrel könnyen felszerelhető, előre gyártott üvegházakat!